Az Európai Unió lakosainak negyede vidéken él, a vidéki térségek pedig a terület háromnegyedét teszik ki. Éppen itt találnak ki a mezőgazdaságban dolgozó nők kis helyi vállalkozásokat, a kézzel készített szappantól az oktatófarmig. Az uniós finanszírozású GRASS Ceiling projekt azt vizsgálta, mi segíti és mi hátráltatja őket, a tanulságai pedig bárkinek hasznosak, aki a saját vállalkozásán gondolkodik — a végén pedig te is lemérheted, mennyi vállalkozó van benned.
A számok magukért beszélnek: a vidéki térségek az Európai Unió területének 75%-át teszik ki, és a lakosság 25%-a él ott. Az Európai Bizottság vidéki jövőképre vonatkozó kezdeményezése hangsúlyozza, hogy ezeknek a térségeknek sokszínű, befogadó közösségekre van szükségük, ahol mindenkit arra ösztönöznek, hogy teljes mértékben kibontakoztassa a benne rejlő lehetőségeket. Van azonban egy csoport, amelynek a lehetőségeit évek óta gyakran figyelmen kívül hagyják: a mezőgazdaságban dolgozó nők.
Rájuk összpontosít az uniós finanszírozású GRASS Ceiling projekt, amelyet az írországi Délkeleti Műszaki Egyetem (South East Technological University) koordinált. A cél az volt, hogy befektessenek azokba az újításokba, amelyeket a mezőgazdaságban dolgozó nők kitalálnak és megvalósítanak, és így támogassák a női vállalkozókat.
A kutatók észrevették, hogy a nők által vezetett vidéki újításoknak közös vonásaik vannak. Általában nem nagy beruházásokról van szó, hanem a környékhez igazított ötletekről. Leggyakrabban olyan vállalkozások ezek, amelyek:
Ez a „termelőtől az asztalig” szemlélet: a termék közel készül ahhoz a helyhez, ahol valaki később megveszi és használja. Az ilyen kicsi, helyi irányultságú újítások a fenntartható mezőgazdaság jó példái.
A bajok a pénzzel kezdődnek. A projekt koordinátora, Sally Shortall egyenesen fogalmaz: „A nők nehezen jutnak hozzá az induláshoz szükséges kisebb összegekhez. Van, aki saját magának vagy egy-három embernek szeretne munkahelyet teremteni, a vállalkozóknak elérhető finanszírozás nagy része viszont olyan kezdeményezésekre irányul, amelyek magas bevételt hoznak, tíznél több embert foglalkoztatnak, és exportra termelnek.”
Más szóval a vállalkozóknak szánt források zöme a magas bevételt, sok munkahelyet és exportot ígérő kezdeményezésekhez kerül. Egy szappant vagy fagylaltot készítő mikrovállalkozás egyszerűen nem felel meg ezeknek a feltételeknek, még akkor sem, ha pontosan arra van szüksége a helyi közösségnek.
A GRASS Ceiling csapata a gyakorlatban akarta kipróbálni, hogyan lehet támogatni az ilyen vállalkozásokat. A projekt kilenc élő laboratóriumot hangolt össze kilenc országban: Horvátországban, Írországban, Olaszországban, Litvániában, Hollandiában, Norvégiában, Skóciában, Spanyolországban és Svédországban. Mindegyik laboratóriumot egy akadémiai partner és egy érintett érdekelt szervezet vezette, amelyek hat-nyolc nőt toboroztak hozzá. Minden laboratórium hasonló vállalkozásfejlesztési programot követett.
A kísérlet egyik érdekes eleme a résztvevők megfizetése volt. „Napidíjat fizettünk a nőknek, jelezve, hogy vállalkozóként nagyra értékeljük az idejüket. A nők ezt nagyon értékelték, és néhányan azt mondták, hogy ennek köszönhetően meg tudták indokolni, miért hagyják el a családi teendőket, hogy részt vegyenek az élő laboratóriumban” — mondja Shortall.
A projekt által támogatott ötletek nagyon konkrétak voltak. A természetes szappan gyártására alapított cégtől kezdve egy bezárt helyi fagylaltozó átvételén át az oktatófarm tervéig terjedtek. Egy esetben az újítás nagyon személyes forrásból fakadt: abból a célból, hogy olyan szappant készítsenek, amely elég gyengéd a lánya érzékeny bőréhez.
A legismertebb példa Gail Daniels, egy ír vidéki vállalkozó, akinek mélyek a gyökerei a közösségében. Megalapította a Bó Bar Soap céget, amely természetes, kézzel készített szappant gyárt, a tehéntejet pedig közvetlenül a családi gazdaságából szerzi be.
A projekt egy kevésbé szembetűnő akadályra is rávilágított. A GRASS Ceilingben részt vevő nők közül sokan elmondták, hogy újra és újra azt hallották: ők nem vállalkozók. Az ilyen megjegyzéseknek következményei vannak: aláássák a szükséges finanszírozás megszerzésére tett erőfeszítéseket, valamint az újítások megvalósításához szükséges önbizalmat.
Ezért reméli Shortall, hogy a helyi vállalkozási irodák nagyobb támogatást nyújtanak a mikrovállalkozásoknak. Szerinte a kormányzati politikáknak is választ kell adniuk ezeknek a nőknek az igényeire, különösen a közös agrárpolitika következő változatában.
A GRASS Ceiling története egyszerre több területet érint: a vidékszociológiát, a közgazdaságtant, a menedzsmentet és a közpolitikát. Megmutatja, hogy az újítás nem feltétlenül jelent többmilliós értékű startupot. Néha egyszerűen egy saját családi gazdaság tejéből készült szappan, vagy egy helyi fagylaltozó átvétele. A projekt arra is emlékeztet, hogy a finanszírozás kialakítása dönti el, ki kap egyáltalán esélyt a kezdésre.
A vidéki nők kicsi, helyi vállalkozásokat hoznak létre, amelyek jól hasznosítják az erőforrásokat, mégis gyakran ütköznek a nagy cégekre szabott finanszírozási rendszerbe. A GRASS Ceiling élő laboratóriumai megmutatták, hogy segít, ha megbecsüljük az idejüket, és valódi támogatást nyújtunk a mikrovállalkozásoknak. A projektet összegezve Sally Shortall azt mondja, hogy „a GRASS Ceiling megmutatta, milyen értéket jelentenek a nők a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés számára”, és hozzáteszi, hogy a nők „újítók, előretekintők, és a fenntarthatóságra, valamint a regeneratív gyakorlatokra összpontosítanak”.
5 kérdés · egy perc
English
Čeština
Deutsch
Español
Français
Magyar
Italiano
Polski
Português
Русский
Slovenčina
Türkçe
Українська
العربية
中文