A kisgazdáknak nagyon kevés földön kell minél több élelmiszert megtermelniük, miközben az időjárás egyre szélsőségesebb és nehezebben megjósolható. A szintetikus peszticidek segítenek, de károsítják az ökoszisztémákat és az emberi egészséget is. Az uniós finanszírozású UPSCALE projekt azt vizsgálta, hogy maguk a növények megvédhetik-e a kukoricát a kártevőktől, csapata pedig közben több mint 150 interjút készített gazdákkal és szakértőkkel – a végén pedig te is megnézheted, van-e helye a természetnek a mindennapi döntéseidben.
Az önellátó gazdaságok nem engedhetik meg maguknak, hogy helyet pazaroljanak. A korlátozott területnek el kell tartania egy családot, és megélhetést is kell adnia. Ráadásul az éghajlat egyre szélsőségesebb és kiszámíthatatlanabb, így a gazdáknak munka közben kell alkalmazkodniuk.
Ugyanakkor a hagyományos intenzifikáció ára jól ismert. A szintetikus peszticidek és műtrágyák károsíthatják az ökoszisztémákat és az emberi egészséget. Az UPSCALE projekt ezért egy egyszerű kérdést tett fel: mi lenne, ha a természetes rendszerek működési mechanizmusait fel lehetne használni arra, hogy hektáronként többet termeljünk, az éghajlatváltozással szemben ellenállóan és a biodiverzitás javára?
A hozamnövelés agroökológiai módjainak vizsgálatához a projekt a push-pull nevű megközelítésre összpontosított. A projekt koordinátora, Emily Poppenborg Martin, a németországi Giesseni Egyetem Állatökológiai és Rendszertani Intézetének állatökológia-professzora így írja le: „A push-pull a növényi kártevők kezelésének alulról építkező módja. A fajok egymásra hatását használja ki arra, hogy a kártevő rovarokat a kukoricaföldeken kívülre taszítsa (vagyis »push«), és/vagy a növénykultúrán belül vagy a szélén csapdába csalja (vagyis »pull«).”
A gyakorlatban ez így működik:
„Lényegében a természetet állítjuk a növények védelmének szolgálatába” – foglalja össze Poppenborg.
A módszernek sok előnye van, de hogy mennyire hatékony, az régiónként nagyon eltér. A koordinátor szerint a növénykultúrát körülvevő földek erősen befolyásolhatják a kultúrán belüli ökológiai kölcsönhatásokat – és ezt korábban alig vizsgálták.
A második probléma társadalmi természetű. A gazdák ritkábban alkalmazzák a push-pullt, mint azt a benne rejlő lehetőség indokolná. „Az UPSCALE-ben ezért azt tűztük ki célul, hogy megértsük ezt a változékonyságot, azonosítsuk, hogyan és mikor lehet a push-pullt a legjobban beépíteni a gazdálkodási rendszerekbe, és mi kell ahhoz, hogy egy olyan agroökológiai technológiát, mint a push-pull, széles körben el lehessen terjeszteni” – mondja Poppenborg.
A kutatók egész eszköztárat használtak. Csapdákkal gyűjtöttek bogarakat, pókokat és repülő rovarokat – a kukoricakártevők természetes ellenségeit. Felmérték a kukoricanövényeket, hogy lássák, mekkora kárt tettek bennük a kártevők, a kukoricát pedig betakarították, hogy megmérjék a hozamot.
Új típusú szenzorokat is bevetettek a terepen, hogy megfogják a köztes növényes rendszerben a növények által kibocsátott illékony anyagokat. A műholdas távérzékelés segített feltérképezni a földhasználatot és felmérni, hogyan reagál a növényzet az éghajlati tényezőkre. Végül a csapat modellezte, hogyan hatnak a tágabb társadalmi-ökológiai rendszer változásai a push-pullra.
A technológia csak a történet fele. Hogy megértsék, miért haboznak a gazdák, a csapat három felmérési hullámban több mint 150 interjút készített kisgazdákkal és szakértő informátorokkal. Az érdekelt felekkel együtt felmérték az előnyöket, és feltérképezték az értékláncokat. „Azonosítottuk a terjesztés akadályait és lehetőségeit, és közösen kidolgoztunk ütemterveket arra, hogy mikor, hol és hogyan érdemes terjeszteni a push-pull gyakorlatokat” – magyarázzák a kutatók.
A projekt ezután a gazdákkal közösen tervezett kísérleteket, és kipróbált új módokat a módszer terjesztésére. Az egyik akadálynak a földek körül szabadon kószáló állatállomány bizonyult.
Az UPSCALE egész közösségekkel dolgozott. A gazdák és a kutatók közösen terveztek megoldásokat, például élősövényeket és Desmodium-palánták nevelésére szolgáló növényiskolákat. A gazdák azt is közösen dolgozták ki és próbálták ki, hogyan lehet váltogatni a növényeket, és hogyan lehet a push-pullt más élelmezési növényekkel, például paradicsommal és kelkáposztával kombinálni.
„Számomra a legfeltűnőbb felismerés a közösségek és a kritikus tömeg fontossága” – mondja Poppenborg. Amikor egy egész közösség együtt alkalmazza a push-pullt, erősödnek a társadalmi hálózatok, az emberek pedig a magukévá teszik a technológiát: igényeikhez igazítják, és új, kreatív értékláncokat alakítanak ki.
A push-pull az éghajlatváltozással szemben ellenálló megközelítésként bekerült a partnerországok nemzetileg elismert agroökológiai stratégiái közé. A partnerek most azon dolgoznak, hogy a tanulságokat beépítsék a mezőgazdasági tanácsadásba és az agroökológiai átállást támogató szakpolitikák kialakításába.
A mezőgazdaságot, biológiát, környezettudományt vagy vidékszociológiát tanulók számára a projekt jó példa arra, hogy az élelmiszer-kutatás nem csak rovarokról és növényekről szól, hanem azokkal az emberekkel való beszélgetésről is, akiktől azt várják, hogy megváltoztassák a szokásaikat.
A push-pull növényekkel taszítja és csapdába ejti a kártevőket, így a kukoricának kevesebb peszticidre van szüksége. Az UPSCALE projekt csapdákat, szenzorokat, műholdakat és modelleket ötvözött több mint 150 interjúval, hogy kiderítse, mikor és hol működik a legjobban a módszer. A legfontosabb tanulsága az emberekről szól: a technológia akkor gyökerezik meg a legjobban, ha egy egész közösség elfogadja.
Ez a cikk az Európai Bizottság CORDIS szolgálata által közzétett anyagon alapul.
5 kérdés · egy perc
English
Čeština
Deutsch
Español
Français
Magyar
Italiano
Polski
Português
Русский
Slovenčina
Türkçe
Українська
العربية
中文