Az akkumulátoros elektromos komp csak rövid kikötői megállót kap az energia pótlására, és ez alatt is mozog az árapállyal és a széllel. Az EU által finanszírozott HYPOBATT projekt automatizált megawattos töltőrendszert épített, amely megtalálja a csatlakozót, gyorsan csatlakozik, vigyáz az akkumulátorokra, és segít tartani a menetrendet; valódi kompjáraton próbálták ki. A végén pedig kiderítheted, milyen utazó vagy, amikor a menetrend csúszni kezd.
Az akkumulátoros elektromos kompok tisztább és csendesebb átkelést ígérnek. Csökkentik a károsanyag-kibocsátást és a zajt. Van azonban egy bökkenő: a kompnak a rövid kikötői megállók alatt kell újratöltődnie, mégpedig úgy, hogy közben nem zavarja az utasokat, és nem károsítja az akkumulátorait.
A kikötőknek is megvannak a maguk megoldandó problémái. A töltőberendezésnek meg kell birkóznia a mozgó hajókkal, a helyi villamosháló korlátaival, és azzal, hogy a hajókat nem mind egyformán építik. A projekt szerint ez a munka támogatja a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet kibocsátási stratégiáját és a parti áramellátás európai bővítését.
Az EU által finanszírozott, az IKERLAN kutatóközpont által koordinált HYPOBATT projekt moduláris, több megawattos töltőrendszert fejlesztett ki elektromos hajók számára. Ez nem egyetlen csatlakozó, hanem együttműködő elemek készlete: automatizált csatlakoztatás, teljesítmény-átalakítás, az akkumulátorok állapotát figyelembe vevő vezérlés és digitális eszközök a kikötői működéshez.
A rendszert nem csak laboratóriumban tesztelték. Teljes léptékű tengeri esete a Frisia által üzemeltetett Norddeich–Norderney kompjárat.
Egy autót leparkolni a töltő mellett könnyű – az autó egyszerűen ott marad, ahol van. Egy komp nem tud ilyen mereven igazodni a rakparthoz. Endika Bilbao, a HYPOBATT projekt koordinátora és az IKERLAN Energiatároló és Teljesítményelektronikai Osztályának vezető kutatója az első kihívást így írja le: „Először is a hajó nem áll rögzítetten: az árapály mozgása, a szél és a kikötési tűrések folyamatosan változtatják a helyzetét a rakparthoz képest, ezért a rendszernek ismételhetően kell igazodnia és csatlakoznia.”
Más szóval a töltőrendszer nem feltételezheti, hogy a hajó minden alkalommal pontosan ugyanott lesz. Újra és újra meg kell találnia a célját, és minden alkalommal megbízhatóan kell csatlakoznia.
Amint a csatlakozó eléri a hajót, a nehezén még nem vagyunk túl. Az automatizált csatlakozónak nagy áramot kell átvinnie kis ellenállással, mégpedig sós, tengerparti környezetben. Több dolog dönti el, hogy a kapcsolat biztonságos-e:
Az utolsó pont nem apróság. Az EU által finanszírozott korábbi kutatás a teljesen elektromos kompokról megmutatta, miért kell a töltésnek gyorsan megkezdődnie, miközben az utasok és a járművek még fel- és leszállnak.
A kompmenetrendek ritkán futnak tökéletesen. A beszállás tovább tarthat, a manőverezés lassú lehet, az idő megfordulhat, vagy a kikötő eldugulhat. A gyorsabb töltés segít a hajónak elég energiát visszanyerni a szokásos megállás alatt, így ezek a késések nem feltétlenül tolják el az egész menetrendet.
A sebesség azonban önmagában nem cél. Az akkumulátoroknak tartósnak is kell lenniük. Bilbao így fogalmaz: „Az akkumulátorvédelem a HYPOBATT egyik kritikus teljesítménymutatója volt, és a projekt azzal teljesítette ezt a célt, hogy a gyorstöltést energiagazdálkodási problémaként kezelte, nem pusztán a lehető legnagyobb teljesítmény szállításaként.”
A gyakorlatban a töltővezérlés és egy digitális iker a töltési profilt az akkumulátor hőmérsékletéhez, töltöttségi állapotához és a hálózat által nyújtható teljesítményhez igazítja. A komp megkapja az útvonalhoz szükséges energiát, miközben elkerülhető a felesleges igénybevétel és az akkumulátor élettartamának csökkenése.
A kikötők üzemeltetői is nyernek valamit: bizonyítékot a csatlakozási időkről, a rendelkezésre állásról, a hálózati kompatibilitásról, és arról, hogyan teljesít a rendszer valós kompmenetrend mellett.
Teljes léptékű tengeri esetében a HYPOBATT a Megawatt Charging System (MCS) iparági szabványt valósította meg. A szabványosított interfészek és kommunikáció azért fontosak, mert a kikötők nem tudják indokolni, hogy minden hajóhoz vagy üzemeltetőhöz külön infrastruktúrát építsenek. Ahogy Bilbao magyarázza: „A közös szabvány csökkenti a beruházási kockázatot, elkerüli a kettős infrastruktúrát, és lehetővé teszi, hogy a töltőrendszerek különböző hajókat és üzemeltetőket szolgáljanak ki.”
Ez a megközelítés támogatja az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájáról szóló uniós rendelet által keresett átjárhatóságot, és kiegészíti a FuelEU Maritime rendeletet. Mivel a rendszer moduláris, a töltési kapacitás a hajók menetrendjéhez, a kikötők elrendezéséhez és a hálózati viszonyokhoz is igazítható.
A HYPOBATT megmutatja, hogy egy elektromos komp töltése legalább annyira a kikötői működésről szól, mint a technológiáról. Azzal, hogy a töltési ablakokat összehangolják a megújuló villamos energiával, a tárolással és a kikötő egyéb terheléseivel, a nagy teljesítményű töltők támogathatnák a megosztott infrastruktúrát és az energiaszolgáltatási üzleti modelleket. A kikötők ezután energiaközpontokká válhatnának, amelyek megbízhatóvá, skálázhatóvá és könnyebben finanszírozhatóvá teszik az elektromos tengeri közlekedést.
5 kérdés · egy perc
English
Čeština
Deutsch
Español
Français
Magyar
Italiano
Polski
Português
Русский
Slovenčina
Türkçe
Українська
العربية
中文